Megbízható gyógymódok otthonra

VAKSÁG - LELKI HÁTTERE

2018. július 13. - acelvaros34

Vaknak lenni annyit jelent, mint nem látni, felismerésre képtelennek lenni. A vak ember a való világot és az összefüggéseket nem látja, így arra kényszerül, hogy „megragadja” azokat. Képtelen többé kifelé látni, így az érzékelésnek e módja a belső térre tevődik át. A vaknak fel kell fedeznie, meg kell ragadnia belső világát, továbbá a szó szoros értelmében „érintkeznie” kell környezetével, hogy megfelelően eligazodjék.

  • A vakság rendkívül kemény sorscsapásnak tűnik, mégsem árt elgondolkodni az alábbi furcsa eseten. Néhány évvel ezelőtt egy bizonyos operációs technika segítségével néhány vak visszanyerte a látását, ám a következmény meghökkentő volt: a „betegek” e világban „új látásukkal” korántsem igazodtak el olyan jól.
  • Megle­het, hasonló beavatkozások más esetekben óriási boldogságot jelenthetnek, egy dolog mindenesetre biztos: a vakság nem csupán csapás, melyet a sors „vakon” ránk mér, de egyben az élet hozzánk szóló, közvetlen felhívása is, hogy megtanuljuk a dolgokat megér­teni oly módon, hogy a világgal valóságosan (érintkezés révén) szembesülünk.

 

Összefoglalva: Vakság felhívás a „lelki látás” megerősítésére, a valóság „belső szemmel” történő szemlélésére

 

  • A vakság lehet a „korábbi” hibás látás következménye. Behunytam a szemem a világ előtt, nem akartam ránézni, vak voltam a valóság meglátásához.
  • A vakság mindenesetre határozott felhívás arra, hogy belső lényem­mel szemben ne legyek vak, ne azonosítsam magam külső megjelené­semmel, olyannak lássam magam, amilyen valóban vagyok.

 

Amit tenni kell

  • A vakság kikerülhetetlen felszólítás arra, hogy „belső szemünk­kel” lássunk, megtanuljuk a dolgokat bensőleg szemlélni. Magában rejti a lehetőséget, hogy a megismerés folyamatában ne befolyásol­jon bennünket többé a dolgok külső megjelenése.
  • A vak ember végérvényesen megfosztatott a kifelé irányuló látástól, így rákényszerül, hogy befelé tekintsen és belsőleg kiala­kult világképe szerint éljen. Szemünkkel a teljes spektrumnak egyébként is csupán 8%-át vagyunk képesek érzékelni, a valóság 92%-a ezen  érzékszervünk számára „láthatatlan”.
  • Bár ennek tuda­tában vagyunk, gyakran mégis úgy viselkedünk, mintha az, amit látunk, a teljes valóság lenne. Amit valóban megláthatnánk, arról csak képzeteink vannak, s még mi tartjuk magunkat „realistának”. A vakság tehát (igencsak drágán megfizetett) esély arra, hogy kényszerűségből a valóság fennmaradó 92%-ára koncentrálhassak.
  • Csak ha az ember elfogadja, hogy valamely fogyatékosság nem katasztrófa, lesz képes azt a maga javára fordítani, minthogy épp fogyatékossága révén válik lehetetlenné, hogy továbbra is úgy éljen, mint eddig, így válhat a vakság annak eszközévé, hogy igazi látásra tegyünk szert, mely végül a belátás magasabb fokához vezet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonigyogymodok.blog.hu/api/trackback/id/tr6414110867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.