A szürkületi vakságban szenvedőnek fel kellene tennie a kérdést, hol és mikor nincs abban a helyzetben, hogy „más fényben legyen képes látni” a dolgokat. Aki nézeteit kizárólag egyetlen látásmódra alapoz­za, aki nincs abban a helyzetben, hogy a változó körülményekhez (éj­szaka) alkalmazkodjék, az szürkületi vakságban fog szenvedni.

Éjjel csupán csekélyke fény áll rendelkezésünkre, így a dolgok megkülön­böztetéséhez, átvitt értelemben, kevés támpont adódik.

„Sötétben minden tehén fekete”, tartja a mondás, pedig a tehenek mégiscsak különböznek egymástól. Nappal ez teljesen nyilvánvalóvá válik.

A szürkületi vakság tehát arra is utal, hogy a beteg az egymástól részle­teiben jelentősen különböző dolgokat, melyeket külön-külön „egy adott fényben” kellene tekintenie, egy kalap alá veszi, pedig azok voltaképpen árnyaltabb megítélést kívánnának. Az illetőnek toleran­ciára és objektivitásra kellene törekednie, s nem szabadna egy koráb­ban kialakult véleményéhez oly görcsösen ragaszkodnia.

Összefoglalva: Szürkületi vakság –  felhívás látásmódom megváltoztatá­sára; nyitott szemmel kell járnom a világban, más megvilá­gításban kell szemlélnem a dolgokat

Amit tenni kell

A szürkületi vakság arra szólít: változtassunk a dolgok látásmód­ján s álljunk készen arra is, hogy „szembenézzünk a sötétséggel”, azon felismerés alapján, miszerint az élet egészéhez minden hozzá­tartozik. A betegnek meg kell tanulnia, hogy szeme a világ minden dolgára nyitva legyen, s hajlandónak kell mutatkoznia a valóság minden részletével való szembesülésre.