A viszketés jelzi, hogy van bennünk valami, ami felfedezésre és szabadon engedésre vár. A vakarózással megkíséreljük, hogy „a dolog mélyére hatoljunk”. Ha valami a lelkünk legmélyéig felka­vart, „szívünkön talált”, azt szoktuk mondani, hogy „felpiszkáltak” minket. A védőpáncél tehát megsérült.

• A viszketés arra szólít fel, hogy napvilágra hozzuk az elfojtott és kellemetlen dolgokat. Ez az érzés cselekvésre késztet, mintegy rákényszerít, hogy rejtett érzel­meinket és gondolatainkat tudatosítsuk és kinyilvánítsuk.

• „Meg se érint”, mondjuk egy dologról, ha hidegen hagy bennün­ket. Ha azonban az ember találva érzi magát, anélkül, hogy esetleg tehetne vagy tenni akarna ellene valamit, a test jelentkezik és kikényszeríti a „reakciót”.

Összefoglalva: Viszketés –  valami „viszket”; felszólít, hogy foglalkozzam magammal; úgy érzem, elhanyagolnak

Amit tenni kell

• A vakarózás egyébként rokonságban áll a simogatással. A visz­ketésen keresztül a test azt is jelezheti nekünk, hogy foglalkozzunk vele többet. Ha az ember mellőzöttnek érzi magát, hiányolja az intimitást és közelséget, a test így kényszeríti rá saját igényei felismerésére, a velük való foglalkozásra