A rövidlátás a külvilágtól való félelem látható megnyilvánulása. Aki az élet lényeivel nem kíván szembenézni, az rövidlátó módon él. De ilyenné válik az is, aki nem tanulja meg vállalni az élet feladatait. A rövidlátás különösen gyakori fiatalkorban, minthogy az ifjúból hi­ányzik az előretekintés, a távollátás képessége. Egyáltalán nem akar még a jövőbe (távolba) nézni, csakis a pillanatnak él, következésképp „távollátásra” képtelen. A rövidlátás viszont a huszadik életévet kö­vetően jelentősen visszafejlődhet, feltehetőleg azzal egyenes arány­ban, ahogy az ember „messzelátásra” tesz szert.

• A rövidlátó emberek túlnyomó többsége érzel­mileg kevésbé fogékony, türelmesebb és rendszeretőbb. Hajlamos a külvilágtól való visszahúzódásra, hogy belső fejlődése erőtel­jesebben haladhasson előre.
• A rövidlátó egyén meglehetősen jól látja a közeli tárgyakat, de a távolabbiakat csupán bizonytalanul képes kivenni. Ezeknél az embereknél gyakori jelenség a meglehetősen beszű­kült szellemi beállítottság, a jövő iránti aggodalom, valamint az attól való félelem és vonakodás, hogy saját életükért vállalják a felelős­séget. Mindehhez gyakran félénkség és introverzió járul.
• A rövidlátók aránya különösen magas az értelmiségiek körében. Mindez arra enged következtetni, hogy a közellátás szoros össze­függésben áll a túlzott „közelmunkával, azaz jelen esetben a sokat olvasó életmóddal. A helyzet persze fordítva is igaz, vagyis az introvertált egyén többet olvas, következésképp műveltebb, a kö­zelre nézés gyakorisága viszont fokozza a rövidlátást.
• A rövidlátás mindig a túlzottan erős szubjektivitás megnyil­vánulása. Az ember mindent egyfajta „békaperspektívából” lát, túlságosan is saját szemszögéből, „saját szemüvegén keresztül”. A rövidlátás ugyanakkor éppen arra kényszerít, hogy önmagunkra tekintsünk, világosan felismerjük a közelállót. A rövidlátó ember azonban nem akarja észrevenni ezeket a dolgokat, így éppen a tünet készteti arra, hogy önmagába tekintsen, önismeretre tegyen szert.
• Mindez távolról sem jelenti azt, hogy mindent önmagára kell vonat­koztatnia, a középpontba kell kerülnie és egocentrikussá kell válnia anélkül, hogy valóban tudomásul venné önnön lényét, minthogy az igazság és a valóság többnyire kellemetlen dolgok. A rövidlátásban felhívás rejlik, hogy valóban meglássuk és elfogadjuk önmagunkat, s felismeréseinkből levonjuk a szükségszerű következtetéseket.
• A szóban forgó egyén viszont többnyire nem érti meg e felhívást, sőt magába húzódik ahelyett, hogy tudomásul venné vagy egyáltalán tekintetre méltatná önmagát, így egyre bátortalanabb, érzelmileg gát­lásosabb és „átszellemültebb” lesz. Igen nehéz rá hatást gyakorolni, érzelmeit másoknál sokkal erősebben fékezi. Társadalmi szempontból bármely rendes látású egyénnél alkalmazkodóbb és kívánatosabb.
• Az összeütközéseket kerüli, vagy éppen a szokásosnál hosszabb ideig, végtelen türelemmel elviseli anélkül, hogy panaszkodnék.

Összefoglalva: Rövidlátás –  külvilágtól való félelem, teljesítménydrukk, stressz, az „előrelátás” hiánya; a félelem és agresszivitás nyílt kifejezésével szembeni gátlások

A rövidlátás kialakulása

Mi lehet e jelenség oka?

• Minthogy a rövidlátás először többnyire a 12. és 16. életév között lép fel, kézenfekvőnek tűnik az úgynevezett „közelmunka elmélet”, hiszen ebben az életszakaszban a fiataloknak az iskolában és otthon egyaránt sok olvasással-írással kapcsolatos tevékenységet kell vé­gezniük. Ugyanakkor ez a pubertás időszaka is, vagyis az a kor, midőn a fiatalok lelkileg is közellátásra kényszerülnek, minthogy egész személyiségük alapvető átrendeződésével kell megbirkózni­uk.
• A serdülőkorú tudatára ébred nemiségének, ugyanakkor lénye társadalmi jellegének is, ezért is verődik ebben a korban legszíve­sebben csoportokba. A természet tehát „megköveteli” tőle, hogy fokozott mértékben foglalkozzék önmagával, így téve eleget a szükséges fejlődési folyamatnak.
• Figyelemre méltó tény, hogy elsősorban a gimnazisták rövidlátók (35%), míg a szakiskolákba járóknál ez az arány jóval csekélyebb (5-6%). Mindebből arra következtethetnénk, hogy a rövidlátás összefüg­gésben van az iskolai képzéssel, ám ennek ellentmond, hogy a textiliparban dolgozó nők mintegy 70%-a szintén rövidlátó, feltéve hogy munkájuk állandó közeire nézést igényel.

Ám ha valóban a közellátást kívánó tevé­kenység felelős e betegség kialakulásáért, akkor miért nem lesz min­denki rövidlátó?

• Itt felmerül a genetikai öröklődés lehetősége is, hiszen a rövidlátás öröklött szemrendellenesség következtében is ki­alakulhat. Ajánlatos azonban itt is „hajlamosító tényező” után kutat­nunk, minthogy ez a tünet megjelenésében döntő szerepet játszhat.
• Amennyiben egy ilyen „hajlamosító tényezőt” adottnak tekin­tünk, elhárítása vagy legalábbis enyhítése a rövidlátás mértékének csökkenéséhez vagy akár teljes megszűnéséhez vezethet.
• Ebbe az irányba mutat a „szemtorna. A rövidlátást a külső szemizomzat krónikus megfeszülése okozza.

Amit tenni kell

• Mindennél fonto­sabb lenne, ha a dolgok „hibás látását” egyáltalán nem engednénk kifejlődni, mégpedig azáltal, hogy a szellemi-lelki magatartás alakulá­sát a kellő időben helyes irányban befolyásoljuk. Mindez egy lehető­leg félelemmentes életvitel vagy a félelem azonnali feldolgozása és feloldása révén érhető el. Magában foglalja a körültekintő mentálhigi­énét, valamint egy általános érvényű életfilozófia terjesztését már a fiatalok körében is, hogy görcsök egyáltalán ne léphessenek fel, vagy ha igen, akkor már idejekorán védekezhessünk ellenük.