Megbízható gyógymódok otthonra

Megbízható gyógymódok otthonra

KÖTŐHÁRTYA- GYULLADÁS – LELKI OKAI

2018. augusztus 22. - acelvaros34

A kötőhártya-gyulladás jelzi, hogy olyan konfliktusról van szó, amivel az ember „nem kíván szembenézni”. Magában foglalja a felhívást, hogy egyszer már tudatosan megvizsgáljuk, amivel nem akarunk szembenézni, s az okot is, amiért szemet hunyunk fölötte. A tünet rákényszerít, hogy többé ne térjünk ki a konfliktus elől, s így maradéktalanul őszinték legyünk önmagunkhoz.

  • Lelki értelemben hasonló dologról van szó. Az embernek azért van két szeme, hogy a dolgokat két különböző „szemszögből” legyen képes vizsgálni, látásmódja ily módon rugalmas legyen.
  • Amit az ember nem lát, az sajog és ingerel, azaz fájdalmat okoz. Berzenkedünk attól, hogy a dolgokat ily módon kelljen látnunk. Amit viszont látunk, az túl sokat követel tőlünk, vagy egyszerűen szembeszegülünk vele. Tekintete által az ember mintegy odadörgölőzik a dolgokhoz.

 

Összefoglalva: Kötőhártya-gyulladás –  a konfliktusokkal való szembené­zés készségének hiánya, túlzott követelmények, bele-nem­-egyezés

 

Amit tenni kell

  • Először is meg kell tanulnunk a dolgokat s egyben önmagunkat is olyannak látni, amilyenek a valóságban. Aztán fel kellene ten­nünk a kérdést, milyen ponton okoz fájdalmat, hogy szembe kell nézni önmagunkkal, illetve mennyiben vagyunk képtelenek saját szemünkbe nézni. Minden pillantással, azaz minden újabb ránézés­sel lehetőség adódik arra, hogy a dolgokat más szemmel lássuk. Meg kell hát tanulnunk olyannak tekinteni a valóságot, amilyen, és összhangot teremteni benső lényünk, külső viselkedésünk és a dolgok egyéni meglátása között.
  • A megoldás nem sokáig várat magára, hiszen ha a konfliktust elhárítottuk, végül a kötőhártya-gyulladás is elmúlik

 

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonigyogymodok.blog.hu/api/trackback/id/tr2014194657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása